Összekapcsolt világot vízionál a Huawei
Magyarországi jelenlétének tíz éves évfordulóját ünnepelte Budapesten a kínai Huawei fejlett technológiai konszern magyar üzleti partnerei és állami vezetők jelenlétében.

A Huawei, a világ egyik vezető információs és kommunikációs technológiai szállítója eddig már 200 millió eurót, mintegy 65 milliárd forintot fordított magyarországi beruházásokra, és ezzel hazánkban a második legnagyobb kínai befektetőnek számít. A Huawei ügyfelei között tudhatja az ország valamennyi nagy távközlési szolgáltatóját.

A tíz évvel ezelőtt hazánkban mindössze négy alkalmazottal kezdő vállalat ma már közvetve több mint 2500 munkavállalót foglalkoztat és közel 600 beszállítóval áll kapcsolatban. A Huawei egyike az 500 legnagyobb magyarországi adófizetőnek. A vállalat egy évtizedes magyarországi történetének a tavalyi volt az eddigi legeredményesebb éve: forgalma a nem auditált előzetes adatok szerint 18 százalékkal 36-38 milliárd forintra emelkedett.

A Magyarországon 2009-ben létrehozott Európai Ellátó- és Logisztika Központ (ESC) a Huawei legnagyobb anyaországon kívüli ellátó központjává vált. Itt gyártják és innen szállítják ki Európába, Észak-Afrikába, Oroszországba és a Közel-Kelet országaiba a Huawei portfóliójában szereplő valamennyi terméket az okostelefonok kivételével. A magyar leányvállalat látja el emellett az európai kontinens visszáru kezelési, alkatrész-ellátási és a javítási feladatait is.

A Huawei aktív gazdasági tevékenységén túl jelentős szerepet vállalt magára a hazai felsőoktatás támogatásában is: öt évvel ezelőtt hirdette meg először ösztöndíj programját, amely keretében 75 fiatal magyar szakember továbbképzését támogatta mintegy 200 millió forint értékben. Magyarországon kezdte meg működését a Huawei internet alapú televíziózás technológiai megoldásainak fejlesztésével foglalkozó nemzetközi innovációs központja is 2014-ben.

Digitális összeköttetés

- Magyarország gazdasági sikereiben igen nagy része volt azoknak a nálunk működő vállalatoknak, amelyek bizalommal voltak irántunk. Ezek közül is külön megbecsüléssel fordulunk a Huawei Technologies Magyarország Híradástechnikai Kft. felé, amely magas technológiai elvárásaival hozzájárul Magyarország gazdasági fejlődéséhez. A vállalat stratégiai partnerünk, ezért külön örülök annak, hogy a megállapodás megkötése óta a cég teljesítménye 30 százalékkal emelkedett - mondta el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Cseng Veifeng, a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója elmondta, hogy a Huawei cégfilozófiája szerint a mai világban a digitális összeköttetést már nem kiváltságnak, hanem alapvető szükségletnek kell tekinteni. Az információs és a kommunikációs technológia hasznát ugyanis az alapján szabad csak mérni, hogy hány ember javát szolgálja. Kifejtette, hogy egy jobban összekapcsolt világban az emberek számára hozzáférhető sokszoros információ és tudás a lehetőségeiket is megsokszorozza.

Kijelentette: a Huawei elkötelezte magát az eddiginél hatékonyabb, integráltabb információs ellátási rendszer kifejlesztése mellett egy jobban összekapcsolt világ (Better Connected World) létrehozása érdekében. A világ visszafordíthatatlanul az információs társadalom kialakítása felé halad - mutatott rá a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója, hangsúlyozva, hogy a Huawei küldetésének tekinti, hogy részt vállaljon a jobban összekapcsolt világ magyarországi bevezetésében.

Tudáspark alakul Debrecenben
A gyakorlatban gyorsan hasznosítható innovatív kutatásokat támogató tudáspark kialakítására nyert uniós támogatást a debreceni konzorcium.
A jövő repülőgépén dolgoznak
Az MTA SZTAKI vezetésével 6,7 millió eurós uniós repülőgép-fejlesztési projekten dolgoznak a szakemberek.
Jönnek a gyorsneutronos atomreaktorok
A még fejlesztés alatt álló, gyorsneutronos atomreaktorokkal lehet kinyerni a legnagyobb mértékben az uránban rejlő energiát.
Borús képet mutat a hazai felhőszolgáltatás
Az európai cégekkel ellentétben a magyar nagyvállalatok mindössze 8 százaléka használ felhőmegoldásokat, előnyeit pedig csak felületesen ismerik a cégvezetők - derül ki a Microsoft és az IVSZ közös kutatásából.
Húzórendszer a termelésben
A jövő vállalatában erősödik az informatika beépülése a folyamatokba. Lesznek szinte teljesen automatizálható folyamatok, de a termelésirányítás valószínűleg ember-gép szimbiózisra fog támaszkodni.
Get Adobe Flash player