Hiányzik a technológia és a tapasztalat
Magyarország nem hagyományos típusú földgáz- és kőolajvagyona lényegesen nagyobb, mint a hagyományos, mégsem érdemes amerikai jellegű palagáz-forradalomban reménykedni.

A Magyar Tudományos Akadémia szerint Magyarországon a gáz geológiai értelemben túl fiatal, vizes üledékekben található, valamint a nagy mélység és nyomás miatt drága csúcstechnológiát kellene használni a kitermeléséhez, a technológia jelenlegi határait feszegető módon.

A jelenlegi ismeretek szerint a nagy mélységben elhelyezkedő telepek termeltetése nehéz és jelentős fejlesztéseket igényel. A vagyon hasznosításának előfeltétele fejlett bányászati technológia alkalmazása, és a kitermelési eljárások, megoldások költséghatékonyabbá tétele. 

Pápay József mérnök, akadémikus szerint Magyarországon az a fő probléma, hogy a nem konvencionális művelési eljárások terén kevés a saját tapasztalat. Az eddigi mintavételi szám, körülbelül 10-12 nem konvencionális kút összehasonlíthatatlanul kevesebb, mint amennyit az Amerikai Egyesült Államokban mélyítettek az utóbbi 30-35 évben.

Egy friss összesítés szerint az Egyesült Államokban jelenleg 4,5 millió olaj- és gázfúrólyuk van, ebből körülbelül 100 ezer a nem konvencionális felhalmozódásokra fúrt kút. A szakember szerint a kutatások pénzigényesek, a jelenlegi ismeretek alapján a nem hagyományos szénhidrogének kitermelése Magyarországon egyelőre csak a jövő lehetősége.

Tudáspark alakul Debrecenben
A gyakorlatban gyorsan hasznosítható innovatív kutatásokat támogató tudáspark kialakítására nyert uniós támogatást a debreceni konzorcium.
A jövő repülőgépén dolgoznak
Az MTA SZTAKI vezetésével 6,7 millió eurós uniós repülőgép-fejlesztési projekten dolgoznak a szakemberek.
Jönnek a gyorsneutronos atomreaktorok
A még fejlesztés alatt álló, gyorsneutronos atomreaktorokkal lehet kinyerni a legnagyobb mértékben az uránban rejlő energiát.
Borús képet mutat a hazai felhőszolgáltatás
Az európai cégekkel ellentétben a magyar nagyvállalatok mindössze 8 százaléka használ felhőmegoldásokat, előnyeit pedig csak felületesen ismerik a cégvezetők - derül ki a Microsoft és az IVSZ közös kutatásából.
Húzórendszer a termelésben
A jövő vállalatában erősödik az informatika beépülése a folyamatokba. Lesznek szinte teljesen automatizálható folyamatok, de a termelésirányítás valószínűleg ember-gép szimbiózisra fog támaszkodni.
Get Adobe Flash player